Dalaink, melyekről most szólni kívánunk, talán a leginkább megőrizték több száz év hangulatát, és a legjobban reprezentálják diákszokásaink összetartó erejét és képezik annak törzsét. Ezen dalokról - melyeket a „Mi nótáink” -nak tartunk, illetve bursch daloknak nevezünk - valójában igen kis részben igazolható csak, hogy eredeti Selmecen Akadémisták által költött nóta. A legtöbb dal több és messzire visszamutató eredettel bír, legtöbbször külön életet élve szöveg és dallam. Általában az is elmondható, hogy egy dalt már régen énekeltek mire az lejegyzésre került. Európa szerte már a középkorban nagy hagyományai voltak a diákok éneklésének. Ezeket a dalokat vándordiákok - énekesek terjesztették, költötték. A német dalköltők gyakorlata az volt, hogy egy-egy alkalmas dallamra verset írtak, és ha ez jól sikerült, akkor azok hamar szárnyra kaptak a németországi diákszervezetekben. Sokszor egy dallamra 6-8 különböző szöveg is készült. A külföldről az Akadémiára került hallgatók természetesen magukkal hozták saját nemzeti és diák dalaikat, és vittek is haza belőlük.
Így magyarázható, hogy egyes nóták Európa-szerte ismertek lettek, illetve a mi dalaink közé is beépültek különböző nemzetek dalai, melyek közül soknak híres költő ill. zeneszerző az atyja.
Dalaink alapvetően két nagy részre oszthatók, úgymint:
- szaknóták és
- diák ill. mulatósnóták.
Szaknótáink nagy része bányászdal, de találunk még erdész, kohász, gépész stb. témájú dalt is. Ezek legnagyobb része a munkások közül került be még régen az Akadémisták repertoárjába. Diák dalaink pedig a már ismertetett módon diákköltők révén születtek. Mulatósnótáink (kocsmadalaink) egy része is ilyen, de többnek is az eredete a népies dallamvilágba nyúlik vissza. Aki már elég nagy számú nótánkat ismeri, az lassan rájön arra, milyen sokrétű is ez a dalcsokor, szinte a diákélet minden mozzanatához, különböző hangulatokhoz meg lehet találni a megfelelő nótákat (az egyszerű kocsmai mulatozástól a diákélet éltetésén keresztül a fájdalommal teli bányásztemetésig).
Akadémiánk megalapítása utáni közel egy évszázad diákdalairól (mint ahogy a hagyományrendszer többi eleméről is) nagyon keveset tudunk, azt is inkább csak utalások alapján. Az első írott emlék az 1826-ban Carl Stegmayer gyűjtésében kiadott dalgyűjtemény, mely még csak 19 dalt és 5 verset tartalmaz. Ám tudjuk, hogy ezen dalokat már a XVIII. század második felében is énekelték. A következő évtizedekben további daloskönyvek jelennek meg egyre több nótával.
A dalok zöme a 18-19. században, Németországban született (bár van spanyol és francia is köztük), számuk hozzávetőlegesen másfélszáz.
Ezek viszont soha nem kerültek be így, egy csokorba, egyetlen nótáskönyvbe sem. A nóták egy része mindig cserélődött és a szerkesztők az éppen aktuálisakat vették csak be a daloskönyvbe, sajnos így sok kedves dal a feledés homályába merült. Viszont vannak híressé vált dalaink, melyek kiléptek az Alma Mater falai közül, mint például a „Ballag már a véndiák ...” című, mely egy bányászdal átköltésével keletkezett és így terjedt el Selmecről egész Magyarországon a ballagás szokásával együtt. Vannak továbbá külföldön is (Leoben, Ostrava, stb.) ismert selmeci dalaink.
A múlt század második felében a Buschenschaftok halálával és a magyar nyelvű oktatás beindításával párhuzamosan megkezdődik dalaink magyarra fordítása és új eredeti magyar szövegek is születnek. Az ismert német dalszöveg kb. 60%-a jelent meg később magyar fordításban a többi elveszett, elfelejtődött, mivel a fordítást végzők valószínűleg már nem is ismerték azokat. Az első magyar nyelvű gyűjtemény nem daloskönyvben, hanem Tassonyi Ernő: „Aki a párját keresi” című 1905-ben kiadott regényében jelent meg. (Ebben olvasható először a mai Bányászhimnusz teljes, ma énekelt szövege, de a „Mindnyájan járunk egyszer az Akadémián” kezdetű dal is.) Sok dalunknak 2-3 fordítása is napvilágot látott az idők folyamán. A dalok fordítása gyakorlatilag 1931-re befejeződött (egyedül a Balekkeresztelő nóta maradt ki, mely csak az 1938-as daloskönyvben jelent meg először magyarul), így az 1931-es nótáskönyv a maga 79 magyar szövegével jelentős fordulópont volt dalaink életében. Bár még sokáig két nyelven folyt Sopronban az éneklés (és az iparban dolgozó, régebben végzettek szinte csak németül ismerték a dalokat, annak ellenére, hogy magyar anyanyelvűek voltak) mégis elindult egy folyamat, melynek hatására a magyar nyelvű dalok elismertté váltak.
Ez nem volt könnyű, hiszen sokáig kellett egy-egy fordításnak érni, csiszolódni, míg a magyartól oly idegen ritmikájú német dallamokhoz a megfelelő magyar szöveg illeszkedett. De a nóták nem csak magyarrá váltak, hanem változott a dallam a szöveg és maga a nótakincs is. Ez a folyamat még ma is tart csak sajnos sokszor a dallam egyszerűsödése figyelhető meg. Napjainkban is születnek még nóták (melyeknek egyik legjobb példája talán - a magát szinte már túlnőtt - Öntésznóta), és adnak ki daloskönyveket is. Az 1945 utáni termésből kitűnik a Gyulay Zoltán szerkesztette 1965-ös miskolci nótáskönyv, melyben először próbált meg dalaink eredetére is fényt deríteni.
Bár az utóbbi évek daloskönyveiben találni utalásokat a dalok eredetére és bizonyos kiegészítő szövegekkel is el vannak látva, mégis most pár szót szeretnénk külön szólni a Himnuszokról. Már maga a himnusz szó is kicsit megütköztető (hiszen HIMNUSZ csak egy van) és egyetértünk Szemerey Tamás alias: Kisfül azon véleményével, mely szerint szerényebb, de igazabb lenne ezen dalainknak pl: az ünnepélyes bányász - kohász - erdész, stb. dal címet adni, főként a jelen időkben jelentkező új szakok azon törekvését is figyelembe véve, hogy ők is igyekeznek megalkotni egy-egy ilyen új ünnepélyes szaknótát.
A Bányászhimnusz két részből összeszerkesztett dal, melynek első, mai formájában ismert változata Tassonyi Ernő: „Aki a párját keresi” című 1905-ben megjelent regényében olvasható (bár valószínűleg nem ő az összeszerkesztő). A dal első részének szövegét Kunoss Endre (költő, nyelvész) írta, zenéjét (talán) Szerdahelyi József. A második része a Felső-Sziléziában a XIX. század óta ismert „Schon wieder tönt vom Thurme (Schachta) her ...” című ún. tarnowitzi bányászdal dallama. Itt megjegyezzük, hogy kezdetben a „Tisztelet a bányász szaknak ...” kezdetű dal volt (német eredetivel) a bányászok legünnepélyesebb dala.
A mai „Bányászhimnusz” himnuszként való elfogadása egy 30-40 éves folyamat eredménye volt, mely csak Sopronban a 20-as évek végén fejeződött be. Mai formájában Ruzsinszky L: Tempus c. könyvében (1933) olvasható először.
A kohászhimnusz eredetije a „Kohász nóta” már az 1870-es években ismert volt és 1912-ben le is fordították! Himnuszként való elfogadtatása mégis sokat váratott magára elsősorban a bányász szakma ellenállása miatt. Szakestélyeken a kohászok felállva a többiek ülve énekelték. A század eleje óta folyó vita csak egy, az OMBKE 1967-ben rendezett szakestélyén zárult le, így azóta ezt a nótát is mindenki felállva tiszteli meg.
Az erdészek himnusza - melynek dallama valószínűleg erdélyi származású - nem volt ilyen hányatott sorsú, hiszen már 1900 előtt lefordították, és könnyen elfogadta a szakma.
Tudni kell a himnuszokról, hogy azokat csak megfelelő környezetben, alkalomhoz illően és felállva illik énekelni!
Sok olyan egyéb dalunk is van, mely valamilyen szempontból kitüntetett és emiatt csak bizonyos alkalmakkor hangzik el (pl. Balekkeresztelő-nóta) De vannak dalok, melyeket esetleg egy diáktársaság a sajátjának tekint, így azt ők felállva éneklik (pl. A soproni Fröccsöntő Sasoknak az„Üdv az erdésznek” ).
A nóták kapcsán szólnunk kell pár szót a Cantus Praeses-ek szerepéről. Balekoktatások alkalmával tőlük tanulják meg a balekok a diákdalokat, alkalmanként az ő feladatuk a nóta vezetése, ezért dalaink folyamatosságának ők a letéteményesei. Az ő feladatuk az esetleg már elfeledett, illetve a még nem ismert dalok elterjesztése. Így hát a jó hang mellett elvárható a Nótabírótól a zenei képzettség, legalább is a kotta ismerete, de a hangszeres tudás sem árt.
Nem csak a Burschdalokat hanem magyar nótákat és népdalokat is illik ismernie a jó Cantusnak, hogy ezzel is színesítse a mulatozások hangulatát. Elég sok rejtőzködő és a selmeci nótakörbe bevonható dal van, melyeknek megismertetése a mostani balekok közül kikerülő majdani Cantus Praesesekre vár.
Jelenleg 3 jól sikerült daloskönyv forog közkézen ezek a következők: